Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A nagy találkozás

2010.03.11

S akkor a nagy nap története:

Vasárnap este negyed 6-kor szólalt meg a telefonom, a csengőhangról rögtön tudtam, hogy Zita hív. Azt kérdezte, ha úgy alakul, fel tudunk-e menni másnap Bp-re? Én rávágtam, hogy persze! Azt kérte beszéljük át és fél óra múlva hívjam vissza. Nehezen teltek a percek, nem mertem bízni a Patrik ügy után és nem is akartam beleélni magamat, nehogy megint csalódás érjen. Eljött a fél óra vége és hívtam Zitát. Azt kérte, vigyünk hordozót, kisruhát és mi is úgy készüljünk, hogy valószínűleg egy éjszakát fent kell majd aludnunk. Próbáltam higgadt maradni, de szerettem volna valamit tudni azért a babáról is, viszont amikor rákérdeztem nagyon elutasító volt, hogy semmit nem hajlandó mondani, babonából most már. Ráhagytam és megbeszéltük, hogy másnap 11-kor találkozunk az irodájában.

Az éjszaka nehezen telt, gyorsan összekészültünk és próbáltunk aludni, nem stresszelni és nem beleélni magunkat.

Ideges voltam egész úton, még szerencse hogy a vezetés némileg megnyugtat és kikapcsol. Útközben vettük meg a kisruhát, krémszínűt, mert nem tudhattuk még a baba nemét sem. Folyton az járt a fejemben, hogy a múltkor nyugodt voltam és rosszul sült el, most viszont iszonyatosan feszült vagyok és talán ez jó jel!

11 előtt 10 perccel értünk a Futó utcába, hívtam Zitát a ház előtt, mondta, kb 5 perc és odaér, de menjünk mindjárt be vele a kórházba. Beszálltunk az autójába, mindenféléről fecsegtünk udvariasságból, csak a babát nem hozta szóba még mindig, én pedig nem mertem. Hevesen dobogott a szívem amikor a Szent Imre szülészetére léptünk. Az ajtóban végre elkezdett beszélni, Közölte, hogy Bencét fogjuk most megnézni és mondott pár fontos dolgot a szülőanyáról. Amikor beléptünk az újszülött osztályra és megláttam, szerelem volt első látásra. Éppen oldalra fordulva aludt békésen. Ami elsőre feltünt hogy rengeteg haja van! A szemét nem is láttam. Kicsit elkezdtem simogatni és gyorsan csináltunk telefonnal 1-2 képet. Kb 20 percig maradhattunk, jött a védőnő és kérdezgetett mindenféle butaságot, legalábbis nekem akkor annak tűntek a kérdései...

Majd visszamentünk Zita irodájába és közölte, hogy egyre mehetünk a gyámhivatalba. Átnézte a papírjainkat, hogy minden rendben legyen és közben elmondta hogy mi fog történni és mik a további teendők majd. Bevallom, a felére nem is emlékszem mert még mindig görcsben volt a gyomrom. Csak azt tudtam, hogy igen, akarom ezt a babát, de az eszem tudta jól, hogy a lemondó anya még visszaléphet!!!

A gyámhivatal folyosóján is lassan teltek a percek, mi értünk oda előbb. Amikor végre 20 perc késéssel megérkezett a lemondó lány és az édesapja. Viszont miközben Zita eléjük ment, bennünket behívott az ügyintéző. Mondanom sem kell, nem igazán jutott el a tudatomig, amiket mondott, én csak arra koncentráltam, mi lesz ha nemet mond Évi.

Nagy sokára kiengedett bennünket a pasi és ott álltunk egymással szemben. Az első pillanatban egymásra mosolyogtunk és akkor már éreztem, hogy nem lehet baj, megvan a kölcsönös szimpátia. Kedélyesen csevegtünk mindenféléről, meséltem magunkról neki, de kérdezni nem igazán mert semmit. Inkább az édesapja volt a szóvivő. Újabb hosszú percek után Őt hívták be és mi megint magunkra maradtunk, újra görcsbe rándult a gyomrom. Majd végre kinyílt az ajtó és elkezdtük aláírni a jegyzőkönyvet 5 példányban, 5-5 oldalon keresztül. Megkapta mindenki a saját példányát és elindultunk kifelé az épületből együtt. Még mindig beszélgettünk, néhány gyakorlati tudnivalóról.

Kiléptünk az utca forgatagába és eljött a búcsú ideje, én megkérdeztem, adhatok-e egy puszit, azt mondta persze, majd egymás vállán zokogtunk mindketten percekig. Zita arcán is láttam, hogy nagyon vissza kell fognia magát. Megígértem Évinek, hogy nagyon fogok vigyázni a kisfiára és nagyon fogom szeretni! Zita mentette meg a helyzetet és választott szét bennünket.

Könnyes arccal lépdeltem mellette, és Éviről beszélgettünk, amíg visszaértünk az irodába. Mivel időben végeztünk azt mondta, menjünk nyugodtan vissza a kórházba, reményei szerint haza is vihetjük Bencét.

Most már nyugodt voltam, pontosabban izgatott, de tudtam, hogy már nem lehet nagy baj. Bence végre ébren volt és a kezembe vehettem. Gyönyörű szemeivel eléggé bizalmatlanul méregetett, miközben elmondtam neki, hogy mától én leszek az anyukája

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.